Mint mindannyian tudjuk, fontos a hidratáció a hosszabb fizikai erőfeszítés, azaz sport során. Emellett valószínűleg hallottál már az elektrolitokról és az elektrolit egyensúlyáról is. De valójában tudod-e, hogy mik ezek és miért fontosak?

A víz az emberi test fő összetevője, amely a teljes tömegének 50-70%-át teszi ki. A testvíz a testsejteken belül és kívül helyezkedik el, és az élethez elengedhetetlen összetevőket tartalmazza, beleértve az elektrolitokat is.

Az elektrolit olyan anyag, amely folyadékban oldva pozitív vagy negatív töltésű részecskévé válik. A nátrium, a kálium, a kalcium, a klorid vagy a magnézium, az emberi testben található legfontosabb elektrolitok, és mindegyiknek igen meghatározott szerepe van.

Amikor a folyadék és az elektrolit egyensúlyának fenntartásáról beszélünk, akkor a szervezetben jelenlévő víz és elektrolitok közötti egyensúlyra gondolunk. Ez az egyensúly létfontosságú a sejtek túlélése szempontjából. A szervezet nagyon pontosan szabályozza az elektrolitok koncentrációját, hogy az anyagcsere optimálisan működjön.

Az elektrolitoknak négy fontos szerepe van:

  1. Segítik a szervezetünk hidratálását, és megelőzik a kiszáradást. Segítik a folyadék áramlását a sejtekbe és a sejtekből ki. Az áramlási folyamat látja el tápanyagokkal a sejteket és távolítja el a salakanyagokat.
  2. Támogatják az idegrendszer működését. Az idegeknek elektrolitokra van szükségük a működésükhöz. Hozzájárulnak az egészséges szívritmushoz (főleg a kálium).
  3. Befolyásolják a pH szintet. Az elektrolitok és a pH hatással vannak egymásra. Ha az elektrolit szint alacsony, akkor csökken a pH szint, és ha a pH alacsony, az szintén befolyásolja az elektrolitokat.
  4. Végül, de nem utolsó sorban pedig hatással vannak az izmok összehúzódására és elernyedésére. Az elektrolitok hiányakor görcsöt vagy gyengeséget tapasztalhatunk. A megfelelő mennyiségű elektrolit jelenlétében az izmok nagyobb munkavégzésre képesek.

Sport és elektrolitok

Amikor edzünk, a szervezet vizet és elektrolitokat veszít a verejtéken keresztül. Az izzadás intenzitása az éghajlat, a viselt ruházat, a gyakorolt sport típusa, intenzitása és időtartama szerint változó lehet. Általában a maximális izzadási sebesség 2-3 liter óránként. Egyénenként azonban az izzadság mennyisége és összetétele igen változó.

Ha edzés során nem pótoljuk az elvesztett folyadékot és elektrolitokat, akkor a teljesítményünk csökkenni fog.

Ha a folyadék és az elektrolit egyensúlya felborul, mert sportolás során túlzott mennyiségű vizet fogyasztasz anélkül, hogy pótolnád az izzadsággal elvesztett elektrolitokat, akkor a következő tüneteket tapasztalhatod: a fáradtság, izomgyengeség, izomrángások vagy görcsök, csökkent tudatosság, hányinger, hányás, zavartság, fejfájás, fáradtság.

Tehát intenzív fizikai aktivitás esetén, ami sok izzadást vált ki, ajánlott elektrolitokat tartalmazó italt választani, vagy ásványi anyagokban gazdag ételekkel kiegészíteni a hidratálást, ami segíti a víz-elektrolit egyensúly helyreállítását.

 

Vízmegoldás vízszűrő

    Iratkozz fel a hírlevelünkre!

    You Might Also Like